Adósságkezelés - Prima Home

Tartalomhoz ugrás

Főmenü:

Adósságkezelés

Hitvallásunk

Kintlévőségek behajtása

A társasházak zöménél a leggyakrabban elhangzó kérdés: mit tettek a közös költség beszedéséért, a tartozások behajtásáért? A társasházkezelők többsége szereti ezt halogatni, néha félnek is jogi lépéseket tenni a nem fizetőkkel szemben.

Ennél mi jóval bátrabbak vagyunk, minden törvényes és lehetséges eszközt megragadunk, hogy a ház megfelelő mértékű bevételekhez jusson. Nem hiszünk a jelzálogjog adta megoldásban – természetesen meglépjük, hiszen az is egy biztosíték – de attól a társasház még nem jut a pénzéhez. Ellenben végrehajtással még akár a fizetésből is letiltatható az adósság. Ebben nem ismerünk kíméletet. Akkor tudunk eredményesek lenni, akkor tud a ház fejlődni, ha van miből. Az érdekünk tehát közös.

Elfogadjuk a tényt, hogy adódhatnak nehéz élethelyzetek. Nyilván nem azzal szemben kívánunk elsődlegesen fellépni, aki megkeres minket, akivel megegyezésre juthatunk, aki partner az adóssága rendezésében. Aki viszont tartozása ellenére leveleinkre nem is reagál, nem veszi fel velünk a kapcsolatot, azt úgy minősítjük, mint aki a közösséggel – és velünk – szemben is szemtelen, tisztességtelen magatartást tanúsít és haladéktalanul megindítjuk az – SZMSZ-ben szabályozott – eljárásokat.

 
Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenühöz